Cím: 1117 Budapest, Budafoki út 183., 223-as szoba
Telefon/fax: +36-1-464-5241
Balogh Istvánné Marika: +36-30-873-4670
E-mail: makosz__kukac__tlt.hu
Ügyfélfogadás: hétfő és csütörtök 8-12 óráig
Számlaszám: MKB 10300002-20360210-00003285
Adószám: 18054231-2-43
A tartalom megtekintéséhez az Adobe Flash Player szükséges.
Napjainkban már közismert az élelmiszerek higiéniai biztonságát veszélyeztető különféle rovarfajok (elsősorban a csótányok, illetve a házi és egyéb élelmiszer-látogató legyek), valamint a rágcsálók (patkányok és egerek), a jogszabályilag is elfogadott egészségügyi kártevők közegészségügyi jelentősége.
Először a védekezés kötelezettségére, majd az OEK Tájékoztatóra, ezt követően a hatékony és veszélytelen végrehajtás érdekében a szakemberképzésre és az irtószerek felhasználásra, végezetül pedig a kártevőirtó szolgáltatásokra vonatkozó jogszabályokról kívánunk áttekintést adni.
Az egészségügyi kártevők, a különféle ízeltlábúaknak és rágcsálóknak a pusztító járványokban játszott szerepét csak a XIX. század második felében ismerték fel, amit a hazai tudományos közélet és az akkori egészségpolitika is figyelemmel kísért. A nemzetközi tapasztalatok alapján, az egyes kártevőknek először járványügyi, majd közegészségügyi ártalmának beigazolását követően, a századfordulótól folyamatosan kerültek kiadásra az ellenük történő konkrét védekezésre vonatkozó hatósági intézkedések.
A pestis elleni küzdelem keretében, a kereskedelmi hajókon elszaporodott házi patkányok irtásáról a 78.379/1900. KM rendelet intézkedett, amelyet az 1909. évi VII. törvény megerősített, sőt azt az egerek kötelező irtásával egészített ki. Ehhez a kérdéskörhöz tartozik a 3.040/1922. NMM rendelet, amely már az 1930-as években lehetővé tette több hazai város (pl. Budafok, Kaposvár, Vác, Veszprém) patkánymentesítését.
Az Anopheles szúnyogfajok maláriát terjesztő szerepének tisztázást követően a 82.841/1901 BM rendelet alapján vált tette lehetővé a szúnyogok elleni védekezést. Ennek intenzívebbé tétele érdekében került kiadásra a 27.986/1904. BM rendelet, amely Kertész „A magyarországi szúnyogfélék rendszertani ismertetése” című monográfiájának kötelező érvényű alkalmazását írta elő.
A ruhatetveknek a kiütéses tífuszt terjesztésében betöltött szerepének felismerését követően a vérszívó tetvek elleni küzdelem fontosságára először a 203.700/1914. BM rendeletben történt utalás. A tetvesség elleni védekezés kérdésével a 21.371, a 31.291 és a 37.880/1915., majd a 149.446/1917., a 36.735/1919., valamint a 47.083/1924. BM rendeletek is foglalkoztak, de a tetvetlenítés részletes szabályzatát, korszerű formában csak a 247.700/1938. BM rendelet foglalta össze.
Az Országos Közegészségügyi Intézet – az l925. évi XIV. tc. alapján történő megalakulását követően – 1927. óta működik közre e szakterületet érintő jogszabályok kialakításában. Az osztály munkájának eredményeként derült fény a hastífusz terjesztésében a házi legyek jelentőségére, amelyek irtási kötelezettségét a 212.000/1933. és a 253.900/1934. BM rendeletek tartalmazták.
Az OKI-ban – főleg a vérszívó tetvek, a malária szúnyogok, a házi legyek és a rágcsálók elleni védekezés területén elért jelentős sikerek miatt – már 1938-ban felvetődött az erre a szakterületre vonatkozó egységes jogszabály kiadásának szükségessége, mivel ennek hiánya a közegészségügyi munkát jelentős mértékben hátráltatta. Ezért javaslatot készítettek a tevékenységet akkor felügyelő Belügyminisztériumnak ún. „Egészségügyi Kódex” megjelentetésére, mivel azonban a II. Világháború kitörése, majd a háborút követően a súlyos járványügyi helyzet rendezésének (pl. a kiütéses tífusz felszámolásának) elsőrendű szükségessége e hasznos gondolat megvalósítását sajnos nem tette lehetővé.
1949-ben az Egészségügyi Minisztérium megalakulása után a kártevők elleni védekezés átfogó jogi rendezésének kérdése újólag felvetődött, de az első, az egész témakört érintő, magas szintű jogszabály kiadására csak az utolsó hazai kiütéses tífusz járvány kitörése alkalmával az 1.063/1954.(VIII.20.) Mt határozatban került sor, amikor az egészségügyi miniszter felhatalmazást kapott az egészségügyi kártevők elleni védekezés elrendelésére, irányítására és szakmai felügyeletére.
1954. óta tehát ez a szakterület egészségügyi, ezen belül egyértelműen közegészségügyi-járványügyi feladat.
Ezt követően kerültek kiadásra az 1/1955. (I.13.), a 3/1955.(VI.5.) és az 5/1955.(X.1.) EüM rendeletek, valamint az ezek végrehajtása tárgyában kiadott 101/1955. Eü.K.2.), a 136/1955.(Eü.K.12.) és a 170/1955.(Eü.K.19.) EüM utasítások, amelyek az élelmiszer-látogató rovarok és rágcsálók elleni védekezés elrendelésének, végrehajtásának és szakmai irányításának teljes rendszerét is magukba foglalták, sőt a védekezésre kötelezettek és a közegészségügyi hálózat feladatait is részletesen behatárolták.
A 24/1964. (X.30.) Kormány, illetve a 3/1964. (X.30.) EüM rendelet a korábban kiadott jogszabályok szellemét és tartalmát lényegében nem érintették, de kötelezték a köz-egészségügyi hálózatot a korábbi jogszabályok (rendeletek és utasítások) módosítására, amelyet az egészségügyi kártevők elleni védekezés elméletében és gyakorlatában bekövetkezett változások is indokoltak.
Ennek megfelelően került kiadásra a 23/1971. (Eü.K.14.), illetve a 29/1971. (Eü.K.18.) EüM utasítások mellékelteként „Az egészségügyi szempontból káros rovarok és egyéb ízeltlábúak elleni védekezés Szabályzata” és „Az egészségügyi szempontból káros rágcsálók elleni védekezés Szabályzata”, melyek elkészítése már az OKI-ban 1966-ban megalakult Fertőtlenítéskutató-DDD-osztályra hárult.
A kérdés átfogó rendezését Az egészségügyről szóló 1972. évi II. törvény hatályba lépése biztosította, amely a közegészségügy-járványügy teljes témakörén belül az egészségügyi kártevők elleni védekezésről, a 73. §-ban „Rovarok és egyéb ízeltlábúak, valamint rágcsálók irtása” címszóval a következőképpen intézkedett: „(1) A betegségeket terjesztő, vagy egészségügyi szempontból káros, külön jogszabályban meghatározott rovarok és rágcsálók irtásáról a terület, épület tulajdonosának, illetve kezelőjének rendszeresen gondoskodnia kell. A terület, illetve épület használói az irtást tűrni kötelesek.”
A törvény alapján kiadott 16/1972. (IV.29.) MT rendelet pedig felhatalmazta az egészségügyi minisztert mindazon intézkedések megtételére, amelyek a közegészségügyi-járványügyi veszély elhárítása érdekében az egészségügyi kártevők elleni védekezés területén szükségesek.
Ezek a magas szintű jogszabályok tették lehetővé egy új és átfogó jogszabály a 9/1972. (VI.27.) EüM (első önálló járványügyi) rendelet kiadását, amely a már korábban megkezdődött budapesti patkánymentesítési programra tekintettel a 3/1973.(X.5.) EüM rendelettel (a deratizációval kapcsolatos hatósági feladatokkal) kiegészülve 1998-ig a kártevők elleni védekezés jogi alapját képezte.
Az 1991. évi XI. törvény alapján az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat megalakulása a közegészségügyi-járványügyi hálózatot az önkormányzati rendszertől függetlenítette és a kártevők elleni védekezés irányítását, illetve annak szakmai felügyeletét a városi és a megyei intézetek, az OKI (a jelenlegi „Johan Béla” Országos Epidemiológiai Központ), valamint az Országos Tisztifőorvosi Hivatal hatáskörébe utalta.
Az 1997. évi CLIV. új egészségügyi törvény a korábbi (1972. évi) egészségügyi törvényben a kártevőkre vonatkozó önálló (73.) paragrafust változatlanul hagyta.
A rendelkezésre álló hazai és nemzetközi tapasztalatokat figyelembe vételével készített 18/1998.(VI.3.) NM (a jelenleg is hatályos legújabb járványügyi) rendelet már korszerű formában foglalja össze a szakterületet is érintő jogi hátteret, amely a kártevők felsorolásán túlmenően előírja a védekezésre vonatkozó általános kötelezettséget, és mellékletben adja meg az egyes kártevők elleni védekezésre vonatkozó részletes előírásokat.
Korábban az OKI és napjainkban az OEK is a jogszabályalkotásban azt az álláspontot képviselte, illetve képviseli, hogy egy jogszabály érték- és időállóságát az biztosítja, ha az csak általános érvényű előírásokat rögzít, az időről-időre bekövetkező változásokat pedig az azokhoz szorosan csatlakozó, a tudományos-technikai haladást folyamatosan figyelemmel kísérő, de hivatalos, kötelező érvényű és rendszeres időszakonként megjelenő kiadványok tartalmazzák.
Ezért az OKI DDD-osztálya megalakulását követően, már 1966-ban elkészítette az első, Tájékoztatónak elnevezett kiadványát, amely kezdetben csak az engedélyezett irtószereket sorolta fel, amely azután azok felhasználásának előírásaival bővült. Később a kiadvány az egyes kártevőkre vonatkozó szakmai-módszertani irányelvekkel, majd a közegészségügyi hálózat feladatainak részletezésével egészült ki és napjainkban közismert, véglegesen elfogadott címét: ”Tájékoztató az engedélyezett irtószerekről és az egészségügyi kártevők elleni védekezés szakmai irányelveiről” 1991-től viseli. 1999-től a kiadvány először az Országos Hús- és Tejellenőrzési Főfelügyelet, majd a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium együttműködésével az élelmiszerek higiéniai biztonságának a hazai és a nemzetközi, illetve európai uniós gyakorlatnak megfelelően a kártevők elleni integrált védekezés végrehajtásának és szervezésének követelményrendszerével bővült.
A Tájékoztató – amelynek 24. (2005. évi) kiadása a közeljövőben jelenik meg – egyértelmű szakmai elfogadottsága tette lehetővé a kiadványban foglaltak kötelező alkalmazásának jogszabályokban történő beépítését.
Ezt először a 18/1998. (VI.3.) NM (járványügyi) rendelet 39. §-a következőképpen fogalmazza meg: „ A védekezés szakmai irányelveit, az alkalmazható irtószereket és eljárásokat, valamint a városi és megyei intézeteinek feladatait az OEK által időszakosan kiadott Tájékoztató tartalmazza.”
A 38/2003. (VII.7.) ESZCSM-FVM-KvVM együttes (biocid) rendelet a biocid termékek előállításának és forgalomba hozatalának feltételeiről 8. mellékletének 6.20. pontja ezt a szakmai szempontból meghatározó irányelvet ugyancsak feltünteti, mely szerint „Az irtószerek szakszerű és biztonságos felhasználásával kapcsolatos részletes előírásokat és azok értelmezésének kötelező érvényű szabályait a Tájékoztató tartalmazza.”
Ez a gyakorlat – az élelmiszerek higiénia biztonságát veszélyeztető egészségügyi kártevők, az élelmiszer-látogató rovarok és a rágcsálók elleni védekezés szakmai-módszertani követelmény rendszerének egységes szempontok szerinti érvényesülése érdekében az OEK javaslatára, az OTH egyetértésével – a 90/2003. (VII.30.) FVM-ESZCSM együttes (élelmiszer-higiéniai) rendelete 1. mellékletének 2.17. pontjába a következőképpen került feltüntetésre: „A kártevők elleni védekezés szakmai irányelveit, az alkalmazható irtószereket és eljárásokat az OEK által időszakosan megjelentetett Tájékoztató tartalmazza.”
Az egészségügyi kártevők elleni védekezés eredményességét az OEK heti kiadványa, az Epidemiológiai Információs Hetilap (Epinfo) különszámaként kiadott „Módszertani levelek” is jelentős mértékben elősegítik. Az élelmiszerek higiéniai biztonságát különösen a csótányok, a rágcsálók. valamint a házi legyek és az élelmiszer-látogató egyéb legyek elleni védekezésre vonatkozó kiadványok (2002/2., 2002/5. és a 2003/4. különszámok) érintik, amelyek a nemzetközi gyakorlatnak megfelelően a kártevők elleni integrált védekezés rendszerének (Integrated Pest Control) és szervezésének (Integrated Pest Managment) követelmény-rendszerét is konkrétan részletezik.
Egy új „Módszertani levél a veszély elemzés kritikus szabályozási pontok (Hazard Ana-lysis and Critical Control Point, HACCP) előírásainak megfelelő egészségügyi kártevők elleni védekezésről” című, team-munkában (az ÁNTSZ Budapest Fővárosi és Tolna Megyei Intézete, Országos Tisztifőorvosi Hivatal, Magyar Kártevőirtók Országos Szövetsége, Magyar Egészségügyi Gázmesterek Egyesülete, Egészségügyi Dolgozók Kamarája, Országos Élelmiszervizsgáló Intézet, Budapest Fővárosi Állategészségügyi és Élelmiszerellenőrző Állomás, Magyar Élelmiszerbiztonsági Hivatal együttműködésével) készülő és várhatóan 2005-ben megjelenő kiadvány jelentős segítséget kíván nyújtani részben a végrehajtóknak e sajátos szakterület színvonalas ellátásához, részben a megrendelőknek a kellő információk eléréséhez, és döntően a tevékenység szakszerű és hatékony ellenőrzéséhez.
Magyarországon több, mint 100 év óta meghatározó alapelv, hogy az egészségügyi kártevők elleni védekezés eredményességét és az irtószerek veszélytelen felhasználását kizárólag a megfelelő szakképesítés biztosítja.
Ezzel a feladatkörrel a 81.125/1907. BM rendelet alapján fertőtlenítő szakképzettségű személyek foglalkoztak, akik a szakmai tudnivalókat a 128.322/1909 BM. rendelet alapján megszervezett országos tanfolyamokon sajátították el. A szakképzés a 100.546/1927. NMM rendelet alapján külön (az egészségügyi kártevők elleni védekezés) tantárggyal bővült.
A 8400-3/1954. EüM utasítás a fertőtlenítői szakképzést módosította és az egészségügyi kártevők elleni védekezés területén az irtószerek felhasználását ehhez a szakképesítéshez, mint minimumhoz kötötte.
Az egészségőri hálózat először a fővárosban az 55.315/1893. BM rendelet alapján létesült, akiknek szakképzéséről az 510/1898. Kgy. székesfővárosi szabályrendelet intézkedett. E szakképesítésnek az egész ország területére történő kiterjesztéséről csak a 220.760/1940. BM rendelet intézkedett, amely ezzel egyidejűleg a kiképzést az egészségügyi kártevők elleni védekezés külön tantárgyával bővítette. A II. Világháborút követően az egészségőröknek az egészségügyi kártevők elleni védekezésben végzett tevékenységét a 210.210/1948. (VII.2.). és a 200.400/1949. (I.30.) MM rendeletek szabályozták.
A korábbi két önálló szakképesítést a 12/1974.(Eü.K.19.) EüM utasítás egységesítette.
Ennek a szakképesítésnek létrehozását a mérgek és elsősorban a mérgesgázok biztonságos alkalmazása tette szükségessé.
Az 1920-as években hazánkban a cián-hidrogénnel történő gázosítás a Kereskedelemügyi Minisztérium felügyelete alatt álló magániparrá fejlődött. Az évenként tapasztalt több, mint 30 halálos kimenetelű mérgezés miatt a 60.342./1926. KM rendelet a cián-hidrogén alkalmazását okleveles vegyészmérnöki szakképesítéssel rendelkező személy helyszíni közreműködéséhez, illetve közvetlen felügyeletéhez kötötte. Ezt a jogszabályt a 132.413./1930. KM rendelet úgy módosította, hogy a cián-hidrogénnel történő gázosításra iparengedély kizárólag 6 hónapos gázosítási gyakorlattal rendelkező okleveles vegyészmérnöknek adható ki.
A mérgek és a mérgesgázok felhasználásával foglalkozók számára – dr. Makara György a Budapest Fővárosi Közegészségügyi-Járványügyi Állomás (KÖJÁL) osztályvezető főorvosának javaslatára – a 140/1956. (Eü.K. 11.) EüM utasítás alapján jött létre az egészségügyi gázmesteri szakképesítés.
E jogszabály felülvizsgálatát követően az 5/1976. (IV.30.) EüM rendelet tette lehetővé a gázmester képzés megújítását és vezette be az 5 évenkénti kötelező továbbképzést.
A közegészségügyi-járványügyi ellenőrök 1953-ban kezdődött képzésekor az egészségügyi kártevők elleni védekezés a parazitológia tárgykörén belül került oktatásra. A 1.046/1973.(XII.29.) Mt. határozatnak megfelelően 1975-től megindult főiskolai képzésben az egészségügyi kártevők elleni védekezés és a toxikológia külön tantárgyként szerepel.
Az ellenőri elnevezés az 1991. évi XI. (tisztiorvosi) törvény életbe lépése után változott felügyelővé, 1996????-tól pedig a felsőoktatási törvényre épülő kormányrendelet alapján a képzés elnevezése Közegészségügyi-Járványügyi Felügyelői Szakra változott.
A 6/2000. (III.17.) EüM rendelet tette lehetővé a legújabb szakképesítés, az egészségügyi kártevőirtó szakmunkás megszerzését.
A 7/1993. (XII.30.) MüM rendelet mellékleteként kiadott Országos Képzési Jegyzék (OKJ) a fertőtlenítő-egészségőri és a gázmesteri végzettséget egészségügyi képzettségként ismerte el, amelyet a 32/2002, (V.18.) .OM rendelet már örvendetesen az egészségügyi kártevőirtó szakmunkással bővített.
Szakmai szempontból jelentős előrelépés volt az egészségügyi kártevőirtást végzők szakképzésre vonatkozó jogszabályok felülvizsgálata és korszerűsítése is. A 2/1996.(I.12.) NM rendelet az egészségőr-fertőtlenítőképzés, a 19/1997.(VII.4.) NM rendelet az egészségügyi gázmesterképzés, a 6/2000. (III.17.) EüM rendelet pedig az egészségügyi kártevőirtó szakmunkásképzés új alapokra helyezett szakmai és vizsgakövetelményeit tartalmazta.
Az előző jogszabályokban foglaltak alapján a 38/2003. (VII.7.) ESZCSM-FVM-KvVM együttes (biocid) rendelet 8. melléklet 1.5. pontja kihangsúlyozza, hogy: „Szakképzett személy: gázmester, illetőleg az irtószerek felhasználására jogosult egyéb szakember (egészségügyi kártevőirtó szakmunkás, egészségőr-fertőtlenítő, közegészségügyi-járványügyi felügyelő)”.
A mérgekkel és a mérgező hatású anyagokkal történő egészségügyi kártevőirtás a 104.455/1898., illetve 111.973/1900. BM rendelet értelmében engedélyhez volt kötve, amelyet az 1922. évi XII. törvény engedélyhez kötött iparágnak minősített.
A 3/1955. (VI.3.) EüM rendelet alapján mérgező tulajdonságú irtószerekkel csak fertőtlenítői vagy ennél magasabb egészségügyi személy végezhetett rágcsálóirtást.
A 7/1959. (XII.23.) EüM (az első irtószer) rendelet, majd a 3/1969. (V.16.) EüM (az új irtószer) rendelet az erősen mérgező és mérgező (napjainkban I. forgalmazási kategóriájú) irtószerek felhasználást kizárólag egészségügyi gázmesteri szakképesítéshez kötötte.
A 7/1959. (XII.23.), majd a 3/1969. (V.16.) EüM rendeletek alapján pedig (erős hatású, később veszélyes, napjainkban II: forgalmazási kategóriájú) irtószerrel egészségügyi kártevőirtást csak fertőtlenítői vagy ennél magasabb egészségügyi (egészségügyi gázmester közegészségügyi ellenőr, egészségőr, orvos, gyógyszerész), illetve más megfelelő (vegyésztechnikus, állategészségügyi felcser, állatorvos, vegyész, biológus stb.) szakképesítéssel rendelkező személy végezhetett.
A 38/2003. (VII.7.) ESZCSM-FVM-KvVM együttes (biocid) rendelet 8. melléklet 6.5. és 6.6. pontjában foglaltaknak megfelelően II. forgalmazási kategóriájú irtószert csak szakképzett személy (egészségügyi gázmester, közegészségügyi felügyelő, egészségőr-fertőtlenítő, egészségügyi kártevőirtó szakmunkás), I. forgalmazási kategóriába sorolt irtószert pedig csak gázmester használhat fel.
Az egészségügyi kártevőirtás hatékony és veszélytelen végrehajtásának szakmai hátterét a kizárólag a korszerű képzési rendszer alapján rendelkezésre álló szakemberállomány biztosítja. Ezért évtizedek óta felmerült annak a szükségessége is, hogy az egészségügyi kártevőirtó szolgáltatásokra vonatkozó szakmai követelmény jogszabályilag rögzített legyen, amelyre 2003-ban volt először lehetőség, amely már a HACCP rendszer keretében az egészségügyi kártevőirtást is érinti.
A 38/2003. (VII.7.) ESZCSM-FVM-KvVM együttes (biocid) rendelet 8. melléklet 1.6. pontja feltünteti, hogy: „Szolgáltató: társas vagy egyéni vállalkozás keretében hivatásszerűen egészségügyi kártevőirtást végző szakképzett személy (egészségügyi gázmester közegészségügyi-járványügyi felügyelő, egészségőr-fertőtlenítő, egészségügyi kártevőirtó szakmunkás).”
A 90/2003. (VII.30.) FVM-ESZCSM együttes (élelmiszer-higiéniai) rendelet 1. melléklet 2.15. pontja pedig rögzíti, hogy: „Az egészségügyi kártevők elleni védekezésben a 2.12.-2.13. pontban meghatározott feladatokat csak engedéllyel rendelkező kártevőirtó, illetve megfelelő szakképesítéssel rendelkező személy (egészségügyi gázmester, egészségőr-fertőtlentő, egész-ségügyi kártevőirtó szakmunkás) végezheti el.”
A leírtakból kellően ki kell tűnjön, hogy az élelmiszerek higiéniai biztonságát veszélyez-tető egészségügyi kártevők elleni védekezés szakszerű és veszélytelen végrehajtását megfelelő jogszabályok biztosítják, illetve ezen tevékenység végrehajtására megfelelő szakemberállomány áll rendelkezésre.
A szakmában közismert, neves elődeink, a jelenlegi OEK Dezinszekciós és deratizációs osztály korábbi vezetői, dr. Makara György és dr. Zoltai Nándor e sajátos szakterületen elért, nemzetközi összehasonlításban is jelentős eredményeinkhez megfelelő jogszabályi hátteret hagytak ránk. A haladó hagyományokra épülő jogszabályalkotó tevékenységünk tette és teszi a jövőben is lehetővé, hogy azokat a jogszabályok módosítása nélkül mindenkor adott helyzetnek megfelelő követelményeihez igazíthassuk.
A jogszabályok azonban kitűzött céljaikat csak akkor érhetik el, ha azok alkalmazásához és betartásához az ellenőrzést végzők hatékonyan együttműködve minden szükséges intézkedést megtesznek.
dr. Erdős Gyula, dr. Szlobodnyik Judit