Cím: 1117 Budapest, Budafoki út 183., 203-as szoba
Telefon/fax: +36-1-464-5241
E-mail: makosz__kukac__tlt.hu
Ügyfélfogadás: kedd, péntek: 8-12 óráig
A tartalom megtekintéséhez az Adobe Flash Player szükséges.
1966-ban a Gödöllői Agrártudományi Egyetem elvégzése után 3 évig az MTA-Martonvásári Mezőgazdasági Kutató Intézet Gazdaságában dolgozott (főprofil vetőmag előállítás), majd napjainkig számos növényvédőszer gyártó cég képviseletét látta el Magyarországon, valamint 1970-1984 között a volt NDK területén is.
Doktori értekezését a gabona gyomirtás témakörében írta.
1984 óta a Sumitomo Corporation Japán kereskedőház növényvédelmi szaktanácsadójaként, majd 1992 után a fenti cég leányvállalatának, a Summit-Agro-Hungaria Kft-nek a technikai és marketing igazgatójaként, valamint a Summit-Agro International Közép-Európai fejlesztési igazgatójaként dolgozott. Irányítása alatt – mintegy 25 éve – környezetkímélő növényvédelmi technológiák fejlesztése történt.
Az évek folyamán kidolgozott, szakmai és egyúttal gazdaságossági szempontokat is ötvöző polifaktoriális kalkuláció lehetővé tette annak igazolását, hogy az integrált növényvédelem nem költségesebb a hagyományos módszereknél. E témakörben számos publikációja jelent meg kül- és belföldön egyaránt. E megközelítés lehetővé teszi az EU környezeti ártalmakat csökkentő (és azt támogató ) növényvédelmi eljárások gyorsabb térhódítását. E témakörben jelenleg is tart előadásokat – címzetes egyetemi docensként – többek között a Soproni Erdészeti Egyetemen, és a Debreceni valamint, a Keszthelyi Agrártudományi Egyetemen.
Miután éveken át biológiai szúnyogirtó szereket gyártó cégeket is képviselt, a fent vázolt környezetkímélő növényvédelmi eljárásokhoz hasonló környezetkímélő szúnyogirtási eljárások kidolgozása is célkitűzésre került.
2007-ben a Summit-Agro Kft technikai és marketing igazgatói, valamint a Summit Agro International Közép Európai fejlesztési igazgatói statusból vonult nyugdíjba. Azóta mindkét vállaltnál szaktanácsadóként dolgozik.
Betöltött tisztségek szakmai szervezetekben:
1954-ben született Budapesten, iskolái után 1973-ban a Bábolnai Mezőgazdasági Kombinátnál helyezkedett el. 1984-ben diplomát szerzett a kaposvári Mezőgazdasági Főiskolán. Kártevőirtó szakmai tevékenységét a Bábolnai Fertőtlenítő Állomáson kezdte 1982-ben, 1991-ben egészségügyi gázmesteri szakképesítést szerzett. 1993-ban alapította a D.D.D. Kft-t, ahol 1994-től irányítja Komárom és környéke szúnyogártalom elleni védekezésének munkálatait. 2004-ben a MaSZOSZ vezetősége elnökhelyettesnek választotta meg.
1949-ben született Budapesten. 1968-ban érettségizett a Fáy András Ipari Szakközépiskolában. 1976-78-ban vegyipari képesítést szerezett, 1981 óta dolgozik a kártevőirtó szakmában, 1984-től pedig gázmesterként és önálló cégvezetőként. Szakmai ismeretei a termék forgalmazás révén széleskörűek. Specifikus tevékenysége a kártevőirtás területén a gázosítás.
Munkahelye: ÁNTSZ Pest megyei Intézete 1035 Bp. Váradi S. u. 15. Munkaviszonya kezdete: 1974. Jelenleg kémiai biztonsági felügyelő. Fontosabb iskolái:1984: SOTE Egészségügyi Főiskolai Kar Közegészségügyi és Járványtan szak, 1990: Budapesti Műszaki Egyetem Vegyészmérnöki Kar - Környezetvédelmi mérnöki Szak.
Egészségügyi gázmesteri oklevelet 1978-ban szerzett, azóta szükség szerint megújítja. 1996-tól a BIO-TOX Szolgáltató Szövetkezet tagja és igazgatósági tagja. 1990-től a Bio-Kalibra Környezetvédelmi Bt, majd a Bio-Kalibra Környezetvédelmi Mérnöki Tanácsadó Kft tulajdonosa. 2000-től 221-84/2000. számon kiadott levegőtisztasági szakértői engedélyt szerezte meg. Cégként a MaKOSZ-nak alapítása óta tagja. A Bio-Kalibra 2003-ban lépett be szintén a MAKOSZ-ba. 2003-tól a MEGE vezetőségi tagja és tagja az egészségügyi szakdolgozók kamarájának is.
1932. 03. 16-án született Pándon. Vegyészmérnöki diplomáját Debrecenben szerezte a Kossuth Lajos Tudományi Egyetemen. 1973-ban elkezdte a BME Vízellátási Csatornázási Egészségügyi szakmérnöki szakát. Még ebben az évben Szíriába küldték víztisztítók telepítéséhez szakértőnek. 1981-ben egészségügyi gázmesteri végzettséget szerzett, és még ebben az évben kiváltotta a vállalkozói működési engedélyét. 1998-ban a szentesi Önkormányzat kártevő-, majd szúnyogirtás szakértője lett. 2000-ben részt vett a nagy árvíz után a Tisza gát-menti gátőrházak és tanyák fúrt kútjainak a fertőtlenítésében. Önköltségi alapon vállalta a Szabolcs – Szatmár-Beregi Ököri tó Fülpösön található Mozgáskorlátozottak Intézete kútjainak a fertőtlenítését.