Beszámoló a CEPA Igazgató Tanácsának 2005. szeptember 30-i üléséről
Pénzügy
- Duboux úr (Svájc), az auditor sajnos nem tudott jelen lenni az ülésen, helyette Robert Stuyt elnök úr tartotta meg a 2004-es év pénzügyi mérlegének ismertetőjét. A beszámolót a Közgyűlés egyhangúlag elfogadta.
- Stuyt elnök úr (Hollandia) ismertette a jelenlévőkkel, hogy a 2005. augusztus 31-ével zárt pénzügyi beszámoló sajnos nem készült el időben, mivel Andreas Lill főtitkár úr 2005. június 1-e óta egyedül dolgozik, hiszen Olivier Richard úr 2005. május 31-ével megvált a Szövetségtől.
- A Közgyűlés a CEPA Igazgató Tanácsa által a 2006. évre beterjesztett pénzügyi tervet egyhangúlag elfogadta.
Robert Stuyt elnök úr bejelentette, hogy a European Federation of Cleaning Industry (EFCI – Európai Takarítóipari Szövetség) meg kívánja szüntetni a titkársági tevékenységgel kapcsolatos együttműködési szerződést a CEPA-val. A döntés oka, hogy az EFCI pénzügyi kockázattal néz szembe. Egyben közölték, hogy Andreas Lill urat jelölik az EFCI új ügyvezető igazgatójának Olivier Richard úr távozása után. A lecsökkent létszám miatt nem képesek a jövőben ellátni a CEPA Titkárság feladatait, erről hivatalos, írásos értesítést küldtek a CEPA elnökének. Az Igazgató Tanács és a Közgyűlés megbízta Robert Stuyt elnök és Marc Esculier (Franciaország) alelnök urat, hogy találjanak megoldást az új helyzetre annak érdekében, hogy a CEPA munkastruktúrája ne sérüljön.
Társult tagok
A CEPA elnöke tájékoztatta a megjelenteket, hogy Rob Fryatt úr, a Gyártók és Szállítók Nemzetközi Csoport (International Manufacutring and Distribution Group – IMDG) szóvívő jelöltje elhalasztotta a találkozón történő részvételét, mivel – személyes okok miatt – lemondott a Sorex-ben betöltött posztjáról. Ezért a megbeszélések az IMDG-vel jelenleg megszakadtak. A Sorex jelenlévő képviselője, Richard Smith úr mindazonáltal megerősítette, hogy érdekeltek a CEPA társult tagságban, és kezdeményezte, hogy az októberi, Nashville-ben (USA) megrendezésre kerülő Nemzetközi Találkozón lebonyolításra kerülhetne egy találkozó az IMDG-vel.
Belügyek
- A Közgyűlés egyhangúlag elfogadta a CEPA módosított alapszabályát, amely szerint a termékforgalmazók csoportja is tagja lehet a Konföderációnak.
- A Közgyűlés egyhangúlag elfogadta a CEPA Belső Szabályzatának végső tervezetét, amelyet előzőleg minden tag részére megküldtek.
- Dr. Bajomi Dánielt felkérték a CEPA mellett működő európai Szakképzési Bizottság elnökének, aki azonban azt nem fogadta el, mivel ez túl nagy leterheltséggel és anyagi ráfordítással járna. Jaroslav Kolar úr, a cseh tagszövetségtől pályázatot nyújtott be a pozícióra, amelyet a tagok örömmel üdvözöltek. További pályázatokat október végéig lehet benyújtani, a végső döntés pedig a következő Igazgató Tanács ülésén kerül meghozatalra.
Munkaprogram
- Michael Römer úr (Németország) bemutatta a CEPA állásfoglalásának végső tervezetét az EU-Bizottság számára a belső piaci szolgáltatások irányelvére vonatkozóan. (ld. részletesebben ebben a számban)
- Milagros Fernandez De Lezeta asszony (Spanyolország) a 2003-as CEPA Statisztikai Kérdőív főbb gazdasági számairól tartott előadást. A számok az éves bevételre, a kártevőirtó vállalatok országonkénti számára, a vállalatok nagyságára, a vállalatok dolgozói létszámára, a különféle piaci szegmensekre és a kártevőirtó ipar főbb problémáira koncentráltak.
- Sergio Urizio úr (Olaszország) a Kártevőirtási Szakmapolitika átfogó tanulmányát sajnos nem tudta bemutatni, mivel még egyetlen válasz sem érkezett számára.
- Richard Strand úr (U.K.) a CEPA honlapjának megújítása tárgyában tárgyalásokat folytatott a Winsome céggel, amely mintegy öt éve megtervezte a honlapot. A terveket bemutatta a jelenlévőknek.
A CEPA elnöke tájékoztatta a megjelenteket, hogy a következő Igazgató Tanácsi ülésre 2006 januárjában vagy februárjában fog sor kerülni. A pontos dátumról a CEPA Titkárság időben értesíteni fogja az Igazgató Tanács tagjait.
fordította: Németh Mária