A kullancsok életmódja és hazai állategészségügyi jelentősége (Földvári G. – Dr. Farkas R.)

A kullancsokat már az ókori görögök és egyiptomiak is ismerték, vektorszerepük azonban csak a XIX. század végén vált ismertté, amikor két amerikai tudós, Smith és Kilborne felfedezték, hogy az észak-amerikai szarvasmarhák texasi lázát okozó (mint később kiderült Babesia) egysejtűt kullancsok terjesztik.

Az utóbbi évtizedben gyakran feltett kérdés, hogy vajon gyakoribbá váltak-e a kullancsok Európa-szerte, így hazánkban is. Néhány tényező, mint az elhanyagolt növényzet térnyerése, a hazai vadállomány elszaporodása, az enyhébb telek kedvező életfeltételeket biztosítanak a kullancsoknak, és részben okai lehetnek a kullancspopulációk esetleges növekedésének. A választ azonban a mai napig nem tudjuk, mert nem végeztek hazánkban olyan hosszú távú vizsgálatokat, amelyek során ugyanarról a területről standard körülmények között gyűjtöttek volna kullancsokat éveken keresztül. Napjainkban a kutatók és a média a korábbinál többet foglalkozik kullancsok által terjesztett kórokozókkal, emiatt időszerű e helyen is foglalkozni ezzel a témakörrel.

1. ábra Vért szívó nőstény kullancs

A kullancsok rendszertanilag az Ízeltlábúak törzsébe tartoznak, azon belül a Csáprágósok altörzsébe, a Pókszabásúak osztályába, és az Atkák alosztályába sorolhatók. A kullancsfélék családját alkotó mintegy 650 faj közül kb. 20 él Magyarországon. Ezek ún. háromgazdások, azaz három gazdaegyeden kell vért szívniuk (1. ábra) ahhoz, hogy végbemenjen a fejlődési ciklusuk.

2. ábra. Dermacentor reticulatus lárva (a), nőstény (b) és hím (c)

A tojásból kikelő, hatlábú lárvák (2.a ábra) első gazdái kis rágcsálók vagy madarak. Kellő mennyiségű vér felvétele után a lárvák leesnek a talajra és itt vedlenek át nyolclábú nimfává. Ezek egy másik gerinces állatra kapaszkodva több, akár 8-10 napig táplálkoznak, majd a földön, a növények között alakulnak át nyolclábú, ivarilag is elkülöníthető adultokká (2. b-c ábra). A nőstények, amelyeknek a petetermeléshez jelentős mennyiségű vért kell szívniuk, több napig megkapaszkodva táplálkoznak az állaton vagy az emberen. A gazdán történik a párosodás is, majd a megtermékenyített nőstény, miután vérszívását befejezte, lehullik a talajra, ahol néhány nap alatt lerakja több ezer tojását. A legtöbb kullancsfaj széles gazdaspektrumú, azaz számos emlős- és madárfajon, néha hüllőn és kétéltűn is szívhatnak vért a különböző fejlődési stádiumok.

Tévhit az, hogy a kullancsok a fákról potyognak le. Általában az aljnövényzeten várják a potenciális táplálékforrást, és különféle (pl. mechanikai, kémiai, egyes fajoknál optikai) ingerek hatására másznak a gazdára. Az első lábak utolsó ízében lévő Haller-féle szervükben található receptorokkal különböző illóanyagokat (pl. a szén-dioxidot, a verejtékben lévő vajsavakat), a hőmérséklet és a páratartalom változását, valamint a levegőmozgást tudják érzékelni. Egyes kullancsfajoknak vannak szemeik is, amelyekkel a potenciális gazdák mozgását, jelenlétét érzékelhetik.

A vérszívás rendkívül összetett folyamat. Hőérzékelése segítségével a kullancs kapillárist keres a gazda bőrfelületén, ahol szájszervével mikrosérülést okoz. Nyálmirigye a táplálkozás során egyrészt kiválasztja a felszívott vér víztartalmát, amelyet vissza is juttat a gazdaszervezetbe, másrészt központi szerepe van abban is, hogy a gazda védekező mechanizmusait elhárítsa. A gazdaszervezet fájdalmát, immunrendszerének védekezését, véralvadását nyálmirigyük által termelt bioaktív vegyületek segítségével képesek meggátolni, illetve enyhíteni. Ennek köszönhető, hogy a kullancsok észrevétlenül, fájdalommentesen és hosszan képesek vért szívni. Alkalmazkodásuk a gazda élőhelyéhez, életmódjához és immunrendszeréhez lehetővé tette számukra a gazdával való szoros, hosszú távú kapcsolatot.

A kullancsok különböző módokon károsíthatják a gazdát. A vérveszteségnek főleg kistestű madarak erős kullancsfertőzöttségénél lehet jelentősége, de szarvasmarhán is előfordulhat akár ezer kullancs egyazon egyeden, ami ronthatja az állat általános kondícióját. Bizonyos kullancsfajok nyálában olyan molekulák vannak, amelyek bénulást okozhatnak, de ennek elhanyagolható a jelentősége Európában. A kullancsok számos kórokozó (vírusok, rickettsiák, baktériumok, egysejtűek, gombák, fonálférgek) vektorai lehetnek, emiatt az egyik legnagyobb köz- és állategészségügyi jelentőségű ízeltlábúak. Hazánkban gyakori a kutyák babesiosisa, amelyet egy Babesia canis nevű egysejtű okoz, és megfelelő gyógykezelés hiányában súlyos tünetekkel, akár az eb elhullásával is járhat. Egy másik Babesia-faj okozza a lovak babesiosisát, és nemrégen hazánkban is megállapították egy másik egysejtű okozta bántalmat, a theileriosist is. Több háziállat fajt megbetegíthetnek a Lyme kórt okozó Borrelia burgdorferi baktériumok, vagy a vírusos agyvelő- és agyhártyagyulladást előidéző vírusok is, de a humán betegségekhez képest jóval kevesebb információ áll ezekkel kapcsolatban rendelkezésünkre. Feltehetően kullancs által terjesztett más kórokozók is előfordulhatnak a hazai háziállat fajokban, amelyek további kutatásokat igényelnek.

Saját vizsgálataink során az ország különböző részein lévő állatorvosi rendelők segítségével több, mint 600 kutyáról mintegy 1900 kullancsot gyűjtöttünk be. A legnagyobb egyedszámban az Ixodes ricinus fordult elő, a kullancsoknak több mint a fele ehhez a fajhoz tartozott. Az I. ricinus számos kórokozó, többek között a Borrelia burgdorferi és a kullancsencephalitis vírus vektora. A második leggyakoribb faj a Dermacentor reticulatus volt (2. ábra). Ez a kutyák babesiosisát okozó Babesia canis vektoraMagyarországon. Adataink alapján megállapíthattuk, hogy a D. reticulatus olyan területeken is előfordul, ahol eddig még nem figyelték meg hazánkban. Mindkét kullancsfaj egy tavaszi és egy őszi aktivitási csúcsot mutatott. Kisebb példányszámban, de előfordultak Ixodes canisuga, Ixodes hexagonus, Ixodes acuminatus, és Haemaphysalis concinna fajok is. Terepen végzett gyűjtéseink során kisebb példányszámokkal, de hasonló faji eloszlást találtunk, mint a kutyákról leszedett kullancsok esetében. Ez részben azzal magyarázható, hogy elsősorban olyan helyeken gyűjtöttünk, ahol a kutyák kullancsokkal való fertőződéséről volt előzetes információnk.

A kullancsgyűjtéssel párhuzamosan kutyákból vérmintákat is gyűjtöttünk. Mintegy 70, babesiosis klinikai tüneteit mutató kutya közül 60 vérmintájában találtuk meg molekuláris biológiai módszerrel a Babesia kórokozó jelenlétét. Minden vizsgált esetben a Babesia canis canis alfajt tudtuk azonosítani. Két kutya esetében a vérkenet illetve léplenyomat vizsgálata során egy, Magyarországon eddig még nem észlelt, ún. kis babesiát találtunk.

A kullancsok molekuláris biológiai vizsgálata során vért szívott és terepről begyűjtött egyedeket használtunk fel. D. reticulatus nőstényekben B. canis canis-t, I. ricinus nőstényekben ember és kutya megbetegedését is okozó három Borrelia-fajt mutattunk ki.

További vizsgálatok szükségesek annak megállapítására, hogy az említett Babesia-fajon és a Borrelia-fajokon kívül milyen egyéb, állategészségügyi szempontból fontos kullancsok által terjesztett kórokozók vannak hazánkban. Fontos lenne megvizsgálni azt is, hogy milyen tényezők határozzák meg az egyes kullancsfajok élőhely preferenciáját, valamint, hogy számszerűsíthető-e a kullancsok egyedszámának növekedése. Különböző nemzetközi felmérések léteznek ezeknek a kérdések megválaszolására, azonban a helyi tényezőket is figyelembe véve Magyarországon is szükség lenne ezeknek a vizsgálatoknak az elvégzésére.

Földvári Gábor és Dr. Farkas Róbert
SZIE ÁOTK Parazitológiai és Állattani Tanszék
http://www.univet.hu/units/Parazitologia/own/parasiteweb.html